Szünet után az első hét mindig fárasztó, de ez még a többin is túltett. Reggel már meg sem lepődtem, hogy karikás szemekkel ébredtem, de ez megszokott. 4 tantárgyból írtunk dolgozatot/cetlit, egyikre sem tanultam. Sosem tudom beosztani az időmet, ebből pedig mindig csak a gondok vannak.
Kémián is dolgozatot írtunk, de mivel általános iskolába versenyekre jártam, és kitűnő voltam, így nem tanultam rá, mert tudtam a középiskolás anyag felét is. Ez könnyen elment volna, ha nem szerencsétlenkedem végig az egész órát. Ki is bírtam volna, ha nem ültetnek be az osztály leghelyesebb sráca mellé. Mikor a tanár kimondta ki mellé ülök, nyeltem egy nagyot, és mint aki meghalni készül olyan fejet vágtam. Miután rekordidő alatt végeztem a dolgozattal, felálltam, és készen álltam kivinni a lapomat, csak aztán szerencsétlen voltam jóvoltából megbotlottam, és csak annyi csúszott ki hirtelen a számból, hogy 'a csudinudiba'. Átkozott legyen a perc, amikor átvettem az őserdőből származó barátnőm szlengjét. Túl sok időt töltök vele.. Rossz hatással van rám. Ez megmutatkozott azon, hogy 34 ember (35 a tanárral együtt), úgy nézett rám, mint aki most szökött a zárt osztályról. Utólag ezen már jót nevetek, de akkor elég égő volt, főleg, hogy a srác is lehajtott fejjel, rázkódó vállal nevetett. Shit.
Boldog voltam, hogy letudtam a hétre az iskolát, mivel a szüleim beleegyeztek a szombati lógásomba. Éljenek a laza szülők, vagy mi. Délután sétálni mentünk a barátnőm, a barátnőm kiszemeltje, akibe még 2014 április közepén szeretett bele, és hatalmas taps, mert a smárig eljutottak. Ott voltam még én, és az exem, akiért azóta is nagyon odavagyok. Ő volt az első komoly barátom, és állandóan látom, nem tehetek róla, hogy akárhányszor találkozok vele, minden perccel egyre jobban szeretem.
Nos.. Négyen indultunk le a sötét, mindent belepő havas játszótérre. Mióta a játszótér létezik, azóta mindig odajárunk beszélgetni, cigizni, inni. /Igen, nem tartozom a jó gyerekek közé/ Mondhatni törzshellyé vált a hely számunkra. Leültem a havas padra, a barátnőm pedig megállt mellettem. A 2 srác pedig leállt... nos... hóembert építeni. 2 srác, akiért a fél falu oda van (nem meglepő, elég jól néznek ki), akik a falu keményei, leálltak hóembert építeni. Te jó ég. :D
Miután megunták, legnagyobb szórakozásuknak azt találták, hogy megfürdetnek minket. Barátnőmmel hátrálni kezdtünk, de nem sok szerencsével jártunk. A barátnőmet letámadta a kiszemeltje, és jó alaposan megfürdette. Nem segítettem neki, mert féltem, hogy engem is megfürdetnek :|. Odajött hozzám az exem, két kezével megfogta az arcom, hogy megmutassa milyen hideg lett a keze a hóember építéstől. Elmosolyodtam, és véletlenül hozzáérintettem a kezem az övéhez, aztán rákulcsolta az ujjait az enyémre. Együtt néztük az állat barátainkat, akik még mindig a hóban ölték egymást. Jót nevettünk. Aztán 'következtem én'. Elengedte a kezem, és hátulról átölelt, majd megkérdezte felkészültem-e. Halkan suttogtam, hogy nem, majd félig hátrafordultam, és ránéztem. Elmosolyodott, és a következő kérdésénél nagyot néztem. 'Mit adsz érte?' Majd megcsókolt. Mondanom sem kell, mosolyogtam mint egy idióta, viszont tudtam, hogy nem szabad beleélnem magam. (Utólag ez jó döntés volt...- részletek: Január 10)
Este már nem volt energiám blogot írni, mert elöntött a fáradtság, és társammá vált a bűntudat. Depressziós hangulatom egy pár perc alatt célba ért, és egész este gondolkodtam. Fájt, hogy egész 2014-ben embereket bántottam meg, akiktől soha nem kértem bocsánatot. Fájt, hogy a szüleim mindent megtettek azért, hogy felneveljenek egy értelmes gyereket, szeretnek, mindig nekem akarják a legjobbat és mindig csak veszekedek velük. Bántott, hogy a nagymamám, aki végigkísérte óvodás koromat, és erőszeretettel vitt mindig el az óvodába, és általános iskolába, amikor alsó tagozatos voltam, én pedig sokszor voltam vele nagyon bunkó. Elgondolkodtam. Mi lesz ha már nem lesznek? Bántott, hogy eldobtam magamtól valakit, aki szeretett. 2014 áprilisában történt, azóta is bánom. Elöntött a bizonytalanság, megingottam. És inkább eldobtam magamtól. Utólag visszanézve, 2014-ben szörnyű döntéseket hoztam, egy valamit azonban nem bántam meg. Hogy megismertem a legjobb barátnőmet. Azóta a barátságunk, kibírt egy kisebb-nagyobb veszekedést, de azóta is ő a nővérem, a második felem, akinek lehet, hogy sosem mondom, de tudnia kell, hogy nagyon szeretem. Ott van, amikor segítségre van szükségem, és ez fordítva is igaz. Ott volt, amikor a legnagyobbakat estem, és felsegített, és egyszer biztos, hogy ő lesz a gyermekeim keresztanyja. Mindent elmondhatok neki, és ő bajtársam. De majd együtt leszokunk a rossz dolgokról. Vagy kitudja... Minden a jövő kérdése. De egy biztos. Boldog voltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése